~Elisabeth Jane~
-Igen.-bólogattam.
-Akkor 5 perc múlva indulunk.-mosolygott, majd kiment.
5 perc és végleg itt hagyjuk New York-ot. Itt éltem 8 évig és most egy kicsit furcsa lesz visszatérni Sacramento-ba. Újra odamenni, ahol felnőttem, ahol elszakítottak a családomtól, a múltamtól, az életemtől. Az unokahúgom, Sophie már tűkön ül, hogy végre elinduljunk. Amióta a nénikém bejelentette, hogy visszaköltözünk Sophie azóta zsong. Szinte 5 percre nem képes egy helyben ülni. Arra még mindig nem jöttem rá, hogy a nagynéném miért gondolta meg magát, hogy 8 év után visszaköltözünk, de hát nem tudok mit tenni.
*O*
Amikor a repülő leszállt a Sacramento-i repülőtéren, azt hittem ott hányom el magam. Nem azért, mert félek a repüléstől, hanem attól, hogy egyedül fogok meghalni. Az apám elméletileg még itt él a városban, de nem tudom, hogy felkutassam-e. Hiszen elméletileg az ő hibája volt az, ami történt. Mindegy is. Nem foglalkozok vele már legalább 8 éve és soha nem is fogok. Csak azt kívánom, hogy soha az életbe egyszer se fussak össze vele, mert esküszöm, akkor fogom kinyírni magam. Soha többé nem akarok találkozni vele! Sőt még egy árva szót sem szeretnék vele váltani soha az életbe!
Ahogy a taxival haladtunk a ház felé beugrott minden. Tisztán emlékszem, hogy hol jártam óvodába, hol van a játszótér, merre van az általános iskola, hol voltam először szerelmes. Még arra is emlékszem, hogy hol laktunk. A taxi szerencsére nem arra ment, aminek most örülök a legjobban. A taxi megállt a ház előtt, mi pedig kiszálltunk. A ház maga volt a megtestesült tökéletesség. A legmegfelelőbb, hogy itt éljem le azt a pár hónapot, amíg leérettségizek. Utána úgyis a Harvard-ra megyek, tehát nem kell sokáig Sacramneto-ba maradnom.
Érzem, hogy ez a pár hónap az érettségiig elég húzós lesz, Gördítsd elém az akadályokat, nem érdekel. Egy szívós csajjal akadt dolgod!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése